Alternatív befektetési gyakornok
A világ legnagyobb vagyonkezelőjeként és a pénzügyi technológiák vezető szolgáltatójaként a BlackRock célja, hogy egyre több embernek segítsen a pénzügyi jólét megtapasztalásában. Az 1988-ban alapított, New York-i székhelyű vállalat világszerte működik, több mint 70 irodával 40 országban, és több mint 100 országban vannak ügyfelei. 2017-ben nyitották meg budapesti innovációs központjukat, azzal az elképzeléssel, hogy a technológia és a pénzügyek kéz a kézben járnak - ebben alapításuk óta hisznek. Cégként és ügyfeleikkel együtt azon dolgoznak, hogy egy igazságosabb és rugalmasabb világot teremtsenek, ma és az elkövetkező generációk számára. Feladatok: Részvétel a hivatalos negyedéves jelentéscsomagok elkészítésében a portfóliószintű és piaci frissítések felhasználásával (a BlackRock Alternatives különböző üzletágaiban) Részvétel a negyedéves befektetői sablonok felülvizsgálatában és terjesztésében Segítségnyújtás a BlackRock Alternatives egész területén készített jelentések újra tervezésében Iparági felmérések és tanácsadói kérdőívek kitöltése DDQ-k és RFI-k frissítése platformszintű adatokkal, beleértve a létszámot, az AUM-t, a befektetői kötelezettségvállalásokat és a tőkeaktivitást is A termékismertetők és egyéb standard marketinganyagok karbantartása és frissítése a platformszintű adatokkal Az anyagok benyújtása a központi megfelelési rendszeren keresztül, és a nyomon követési kérdések kezelése A teljesítményre és a pályafutásra vonatkozó információk negyedéves frissítése szükség szerint Részvétel a jelentési adatok központi tárolására szolgáló adatgyűjtő eszköz kifejlesztésében és bevezetésében Technológiai és eljárási lehetőségek támogatása és vizsgálata a rutinszerű ügyfélszolgálati tevékenységek skálázása és automatizálása érdekében Elvárások: Nappali tagozatos, aktív vagy passzív hallgatói jogviszony Alap- vagy mesterfokon folytatott tanulmányok, pénzügyhöz vagy gazdasághoz kapcsolódó területen Folyékony angol nyelvtudás írásban és szóban egyaránt Magas szintű Excel ismeret Word- és PowerPoint haladó szintű ismerete Analitikus képesség Érdeklődés a befektetési ágazat megismerése iránt Munkaidő Heti legalább 20-25 óra vállalása Hosszú távú diákmunka-lehetőség Amit kínálunk Bruttó 2550 Ft/óra Szakmai gyakorlat leigazolása Lehetőség részben otthoni munkavégzésre Tanulási és fejlődési lehetőségek Jelentkezés Ha felkeltette a pozíció az érdeklődésed, akkor töltsd ki a lenti űrlapot, és töltsd fel az angol nyelvű önéletrajzod!
A friss munkaajánlatra Ön elsőként jelentkezhet!
-
Az iMunka.hu alkalmazásával a munkakeresés miért hasznos?
Naponta új állásajánlatok A munkák széles skálájából választhat: Célunk, hogy a lehető legszélesebb választékot kínáljuk Értesítés e-mailben az új ajánlatokról Legyen az első, aki válaszol az új állásajánlatokra Összes állásajánlat egy helyen (munkaadók, ügynökségek és egyéb portálok ajánlatai) Az álláskeresők számára minden szolgáltatás ingyenes Segítünk új állást találni